2010. július 10., szombat

10. nap

Az öt érzékelés közül (látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás) válassz ki egyet és figyelj arra kiemelten egész nap! Figyeld meg, hogy mennyi értékes élmény ér már csupán ezen az egy „csatornán” keresztül a nap folyamán! A nap végén írd meg a tapasztalataidat!

6 megjegyzés:

Noé írta...

Ma korán fújt ébresztőt Olivér, így alig vártam már, hogy felkerüljön az új feladat. Nagyon tetszik!!! Milyen különös, hogy épp tegnap szopi közben lehunytam a szemem és így simogattam végig Olivér fülecskéjét. :) És talán feledésbe is merült volna ez a fantasztikus élmény, ha nem ez a mai feladat. :) Én a hallást választottam, mert néha a teraszról esténként hallgatni szoktam a kertünk alatt lévő erdő hangjait. Ma több időt fogok ennek szentelni! Feltéve, ha a szúnyogok meg nem esznek. :) De a reggeli teregetés közben is füleltem a madárcsicsergésre és közben mosolyoghatnékom támadt. :) Köszi Tina, hogy ilyen jól indult a reggelem! Már két tapasztalatot is begyűjtöttem: az odafigyelésnek köszönhetően, így észrevettem olyan hangot is, ami eddig elkerülte a figyelmem. Valamint azáltal, hogy a hangokra koncentrálok önkéntelenül odafigyelek a többi érzékszervemre is. Nagyszerű érzés!

Erke írta...

Na, mivel ezt most csak este olvastam, ez holnapra marad...

Barbara írta...

10.nap

Én a tapintást választottam, igaz ébredés után kezdtem jobban figyelni , de ahogy visszaemlékeztem ébredéskor elsőként a kislányom selymes haját és finom, sima arcocskáját tapintottam meg, aztán jólesett az arcomnak és a kezemnek is a friss hideg víz, ágyazáskor a kicsit bökős, de mégis puha gyapjú takaró , a sima, hűvös szekrényajtó; reggelizéskor a kávésbögre melege, a kenyér puhasága, a vaj lágysága, mosogatáskor a szivacs durvasága és a mosogatóhab habzása; vásárláskor a saláta hideg, nedves , frissessége; a dinnye simasága és gömbölyű formája; fizetéskor a plasztikkártya dombornyomása és vékony , lapos formája- most hogy írom olyan negatív érzés kerített hatalmába, nem is tudom megfogalmazni milyen , rideg, személytelen szavak jutottak eszembe.
A barack és dinnye ragadós leve, a pohár víz hűvössége, a mesekönyv lapjainak simasága,keménysége; az autó ülés puhasága, a kilincs hűvössége, az uszoda vizének simogatása, zuhanyzásnál a hűvös, „szúrós” víz érintése, hajszárító melege; a törölköző puhasága, a szél kellemes símogatása, a Nap forró melege, a bőr kanapé hűvössége, a padló melege, a csempe hidege és keménysége; a férjem lágy csókja, lányom simogatása.

Ezek amik megragadtak és az utolsók között ma a szgép gombjait is tapintom mely illeszkedik az ujjaimhoz és meleg.

Tényleg ahogy figyelte az ember sokféle különböző érzés keríti hatalmába. Nagyon jó volt ez a mai feladat is. Köszönöm.

Tina írta...

Továbbra is követem mindenkinek az ide vonatkozó blogját (ezt ajánlom másoknak is, a hozzászólásokban megtaláljátok a linkeket!) és nagyon örülök a sok pozitív élménynek!

A mai naphoz hadd osszam meg Veletek a saját jelenlegi tapasztalatomat: valamiért a pocakosságom utolsó hónapjára nekem a tapintás érzéke erősödött fel illevte annak jelentősége - nem tudom, ez mivel függhet össze, nem is próbáltam elemezni, de ez egy nagyon furcsa, új perspektívát ad sokszor. (Az előző babavárásnál ugyanezt éltem meg egyébként.) Például imádom a mosogató- vagy fürdőszivacsokat kézbe venni és nyomkodni:-), szeretem a tisztítószerek illatát és állagát (bár ez már szaglás is), a mosóporba fúrni a kezem, mint Amélie a lencsés zsákba:-), a strukturáltabb felületeket simogatni, ami azért puha és ruganyos... Ez nem akaratlagos odafigyelés ugyan, de mindenesetre egy nagyon érdekes tapasztalat, hogy csupán egy érzékszerv felerősödése mennyire más megtapasztalásokat és másfajta látásmódot, érzékelést jelent.

Tina írta...

Bara, egyszerre, csak most olvaslak - és mindketten a tapintásról...:-)

(mosogatószivacs!:-D)

hAnd-i írta...

én is a hallást választottam, mert alapjában véve nagyon látó ember vagyok... jó volt észrevenni a hangokat, bár nem minden esetben... de azért igyekeztem a pozitív hireket hordozó hangokat élvezni... és nálam is, mint Noénál, érdekes dolog volt, hogy akaratlanul a többi érzék is felerősődött, azzal hogy egyre tudatosan koncentráltam...