2010. július 4., vasárnap

4. nap

És most egy szokatlan kérés:

Írj rövid köszöntet egy negatív dologért az életedben!

Hogy micsoda?? Miről is szól ez pontosan? Arról, hogy mindenkinek az életében vannak kudarcok, hátráltató tényezők, stresszt okozó személyek, akik naponta bosszúságot okozhatnak. Itt az idő, hogy más szemmel nézz ezekre - és most kezdd el egy valamivel!

Arra keressük a választ ma, hogy mit tanít(ott) Neked az a bizonyos bosszantó személy, az a bizonyos betegség, sikertelenség vagy élethelyzet?

Nos?:-)

21 megjegyzés:

Krisztina13 írta...

2-3 nap

http://www.scrap.hu/galleryposts.php?imageid=16133

UI: tegnap ahogy készítettem a zenés bejegyzést, végig zenét hallgattam, aztán elkezdtem énekelni és a végén már táncoltam is! Köszönöm Tina és Nektek is lányok!!!

Dancsika írta...

Mai tanulság: sokkal könnyebben találom meg a pozitív és tanulságos üzeneteket az átélt nehéz időszakokban, mint a számomra nem kedves emberekben a jót... Ezen még dolgoznom kell!

http://kisutanap.blogspot.com/

Vera írta...

Itt vagyok, írom a kis füzetemet, hüm... keményedik keményedik... nah melyik rosszat válasszam...? XD

Egyébként meglepően jól megy eddig, mégis csak van bennem hála? Mik vannak! :D Köszi Tina!

Bara írta...

4. nap rövid köszöntet egy negatív dologért

Ez éppen ma történt lehet nem jól értelmeztem, majd elmondjátok a véleményeteket. Házassági évfordulónk lesz holnap és ma úgy döntöttünk a férjemmel, hogy kettesben elmegyünk ebédelni, a kislányunkat pedig a nagyinál hagyjuk. Mikor jöttünk el ő hintázott a nagyival és nézett utánam, a mami azt mondta, hogy megnézem a virágokat. Szoktam Neki mondani, hogy elmegyek és jövök, aztán valami játékkal elterelik a mamák a figyelmét, de most ez a mondat valahogy nem hagyott nyugodni és az is zavart , hogy otthon hagyjuk és csak 2-en ünneplünk. Jólesett volna már egy kis kikapcsolódás kettesben, de mégis rosszul éreztem magam. Szóval jöttünk el az Anyósomtól –én vezettem, hogy a férjem tudjon inni, és ezek a gondolatok kavarogtak bennem. Beültünk és elkezdtem tolatni, mikor a férjem szólt, hogy vigyázzak. Nem vettem észre , hogy mögöttünk állt egy autó, pedig elég szembetűnő, már látnom kellett volna mikor beültünk a kocsiba. Neki tolattam, szerencsére horpadás nem történt , csak kisebb festék hiba, de nagyon rosszul éreztem magam , görcsbe ugrott a gyomrom- mondanom sem kell ez volt az első –és utolsó –csak pozitívan balesetem. Persze pasi volt és csodálkozott hogy tolattam , de akkor annyira az ijedség és a megdöbbenés volt rajtam úrrá, hogy valami hülyeséget mondtam, persze a férjem is mondta ezerrel. A lényeg , úgy érzem összekapcsolódik a kettő és hálás vagyok , hogy végül is nem kellett hazudnom a lányomnak, mert tényleg csak a virágokig jutottunk.

Tina írta...

Krisztina, látom, alakul az album, nagyon izgalmas lesz a végére!:-)

Dancsika, semmi gond, lesz ehhez kapcsolódó nap is...;-)

Vera, akár többet is, annál jobb...
:-)

Tina írta...

Bara, épp itt vagyok, olvaslak...

Szerintem írj csak még bátran legalább 2-3 dolgot, amiért hálás lehetsz a történtek kapcsán, kíváncsi vagyok!:-)

Erika írta...

Én ezzel magakadtam, bevallom, ugyanis életem utolsó pár hónapjára úgy rányomja bélyegét egy végtelenül (és értelmetlenül)rossz élmény, hogy ez mellett minden más bakfittynek tűnik. ez a friss élmény viszont olyan, hogy ha megszakadok se tudok érte hálás lenni, annyi de annyi kárt okozott mind az én, mind a családom életében. Próbálom változtatgatni a nézőpontokat, magyarázni különböző aspektusokból, de isten bizony, az egyetlen dolog, amiért hálás bírok lenni, hogy már nem napi szinten őröli az idegeimet.

Bara írta...

Szia Tina,

Azért is hálás vagyok, hogy nagyobb baj nem történt és a lányomnak sem. Az is eszembe jutott, hogy lehet ez azért volt mert ahová mentünk volna azon az úton történt egy nagyobb baleset és ez attól mentett meg. Eygszer már volt ilyen, bicigliztünk és az erdőböl kiszalad egy kis mókus, sajnos nem vettem észre olyan hirtelen átszalad és elgázoltam szegénykét. Egy kis idő után tovább folytattuk az utunkat és amerre mentünk ott egy kereszteződésben baleset volt és már ott volt e rendőrség. Arra gondoltam , hogy szegény mókuska életébe került az életünk

Tina írta...

Erika,
ezt sajnálom - van olyan, hogy csak egy bizonyos idő elteltével látható valaminek az értelme. Lehet, hogy ennek még idő kell. Addig esetleg keress valami mást, ami már "átfordítható"...

Bara,
igen, erről van szó.
:-)

Noé írta...

Jaj Tina! A lényegre tapintottál! Félelmetes az időzítésed! Éppen ma történt velem egy negatív dolog - az egészségemmel kapcsolatos, amit mindenképpen feljegyzek a naplómban, de a kérdésedre a választ még én magam sem tudom, de azon leszek, hogy megleljem. :(

{Hana} írta...

Ó, ez szerencsére "könnyű" :-) Naaagyon-nagyon régóta rögtön azt nézem, hogy mi pozitív van a "bajban". Néha ezzel vigasztalom magam, hogy most ugyan rossz, de majd rájövök, miért is volt jó. És ahogy írtad, néha csak évek múlva derül ki, miért is volt jó az nekem...
A szülés előtt ért épp egy nagy lelki megrázkódtatás a családomtól (soha jobbkor ;-), azóta egyre több mindent látok, meg, miért is kellett az nekem ;-)
És köszönöm ismét ezt a lehetőséget :-) Az év elején elkezdett "változ(tat)ás" lassan kezd beérni :-) és úgy tűnik, az első 3 nap már elég volt, hogy átbillentsen azon a ponton, amin sehogyan sem bírtam átlépni :-))) Úgy látszik, csak ez az a lökés kellett. Szóval köszönöm :-)))

Tina írta...

Noé,
biztos vagyok benne, hogy meglesz az a válasz!

Hana,
de azért folytatod, ugyi...?:-)

{Hana} írta...

Még jó hogy!! Nagyon évezem! :D És még sokat kell fejlődnöm!! ;-)

{Hana} írta...

És írtam valamit a blogomra is ;-)

Borka írta...

Reggel csak a telefonon néztem meg a mai feladatot. Úgy látszik, félreértettem. Én egy rossz tulajdonságomról írtam le, hogy miért vagyok hálás érte. Ez az akaratosság. Mert ugyan nehezen elviselhetővé tesz, de a kitartásomat és a lelkiismeretességemet,szorgalmamat is ennek köszönhetem.
De mindjárt keresek valami élményt is. Nekem is sok van, mint Hanának, mert én is igyexem a "magam hasznára fordítani" a kudarcaimat.

Vera írta...

Konkrétumok nélkül: életem legrosszabbnak tűnő helyzetéről derült ki, hogy a legjobb dolog, ami történt velem. És milyen jó, hogy az akkor úgy történt... Most nem itt tartanék, nem ezt és nem ilyen életet élnék, ez egészen biztos. Köszönöm. ;-))
(A blogomba is leírom, mert oda még nem írtam le.)

Tina írta...

Köszi Lányok!:-)

Borka,
nem gond egyáltalán ez a "félreértés", a 3.héten még visszatérünk az ehhez hasonló témákra...;-)

Jovi írta...

Tina, én ugyan csöndben voltam- a rég nem látott Húgoméknál voltunk a hétvégén- de olvastam, írtam a füzetkémbe. A tegnapot kihagytam, de nem lesz nehéz a kettőt egy napon megírni:) Ezt, kivételesen ide írom (hátha tanulságos másoknak is).

Szerető voltam éveken át. Nekem élettársam, neki felesége volt. És szerelem volt, abszolút, azt hiszem, az ő részéről is. Annak idején szinte mindent megtettem annak érdekében, hogy a fickó engem válasszon (szerinte a házasság gazdasági közösség-sic!). Tényleg mindent, még nem tisztességes dolgokat is. (Érdekes, nem szégyellem magam miattuk.) Aztán szakítottam az élettársammal és két hónappal később vele is. Ez utóbbi nagyon-nagyon fájt, alulmaradtam, semminek és senkinek éreztem magam. De nem akartam így élni tovább, ő pedig nem akart a felesége nélkül élni. Eldöntöttem, hogy akkor nekem, mint nőnek befejeződött az életem, a lányaim lesznek minden tettem és gondolatom mozgatórugói, ha ők felnőnek, majd elgondolkozom egy új kapcsolaton. Ilyen hozzáállással futottam bele Petibe, akivel azóta is boldogan élünk:) Még ma is megdöbbenek, amikor arra gondolok, hogy ha ezek az előzmények nem történnek meg velem, akkor Peti sem lenne!

Tina írta...

Ez valóban tanulságos, Jovi - a történet "vége" főként, remélem én is, hogy erőt ad másoknak!:-)
(A történet elejével és közepével ugyanis nagyon nem vagy egyedül...)

Ági írta...

Homeopátia: legnehezebb helyzet, amikor a gyermekünk beteg, és csak rosszabb és rosszabb az állapota, krónikussá válik a baj…én ebben a helyzetben találtam rá a homeopátiára, aminek nagyon sokat köszönhetek. Hálás lehetek azért, hogy irányt mutató helyzetbe kerültem, köszönöm!

Kósa Andrea írta...

én egy szakmai megbicsaklást választottam, ha lehet egyáltalán igy mondani... egy tanárom miatt gondoltam, hogy nem vagyok a megfelelő helyen, hogy nem elég akarni valamit, ha nincsenek velünkszületett adottságok el lehet temetni a dolgot... ha nem kaptam meg azokat az információkat, tapasztalatokat, amit egy tanárnak kellett volna átadnia, nem adtam fel, magam épitettem fel, kerestem meg, kűzdöttem, olvastam... és közben sokkal többet tanultam, mint amit "készen kapva" valaha tanulhattam volna...