2009. november 18., szerda

Narancsos-korianderes briós (Andreától)

Bár a múlt heti kézműves-nap felhívással ezt tulajdonképpen már megtettem, azért most megteszem "hivatalosan" is: az idei Karácsonyi Készülődést ezennel megnyitom!:-) Úgy tervezem, hogy innentől az ünnepekig túlnyomórészt erről fognak szólni a bejegyzéseim: téli hangulatú receptekről, (saját készítésű) ajándékokról, saját és a neten talált ötletekről, amelyekről úgy érzem, ide kívánkoznak. A karácsony ugyan az elsődleges apropó, de inkább legyen tágabb értelemben az év végi összegzés, pihenés, egymás felé és magunk felé fordulás ideje ez, amikor igenis tudatosan és előre tervezve szánjuk több időt saját magunkra és a szeretteinkre is! Bármennyire elcsépelten is hangzik mindez, azt gondolom, nincs ember, akinek erre ne volna igénye és szüksége.:-)

Az első téli hangulatú ajánlatom rögtön egy recept, amelyet az elmúlt hétvégén próbáltam ki és remekül sikerült! Már a nevéről tudtam, hogy fantasztikus lesz és ez be is igazolódott, úgyhogy megy ez is a tavaly készített és ezentúl egyre bővülő "Családi Karácsonyi Nagykönyvbe"!:-) A külön szép a dologban, hogy egy barátnőmtől kaptam a receptet és egy másik baráti kört örvendeztettem meg a kész sütivel...:-) Aki jóban van a kelt tésztával, az nem tudja elrontani!:-)

Narancsos-korianderes briós

25-30 dkg liszt
1 zacskó sütőélesztő
1 dl tej
2 tojás
5 dkg vaj
1 narancs héja
fél teáskanál őrölt koriander
5 dkg porcukor
1 teáskanál barna cukor
csipet só

Az élesztőt felfuttatjuk a langyos cukros tejben. A liszthez hozzárakjuk a porcukrot, a narancs héját, a koriandert, 2 tojást, az olvasztott vajat és az élesztős tejet, majd jól eldolgozzuk. Félórát meleg helyen kelesztjük. Egy muffinformát kivajazunk. A tésztát 12 részre osztjuk, minden részből csinálunk egy nagyobb és egy kisebb golyót. A formába belerakjuk a nagy golyót, rá a kicsit. Tojással megkenjük. 200 fokon kb 20 perc alatt kész.


4 megjegyzés:

Vera írta...

De jó, jönnek a karácsonyi tippek! :-) A tavalyi ötletekből is merítettem, szerintem idén is fogok...

Ez a recept pedig nagyon jól hangzik, a napokban el is készítem. Köszi! :-))

Piglet írta...

:))))))) na ennek örülök, hogy neked is bejött.
Érdemes kipróbálni hozzá a narancslekvárt.

Hajni írta...

jól hangzik, a kelt tésztát meg szeretjük is..

próbás lesz....


és a háttered is girrrrály! :)

Piglet írta...

Tegnap még egy csipet fahéjat is raktam bele, határozottan feldobta :)