2010. december 1., szerda

Csokilekvár és citromkrém (Vera)

Emlékszem, gyermekkoromban mindig saját készítésű ajándékokkal leptem meg a szeretteimet Karácsonykor. Volt, hogy rajzot készítettem, volt, hogy színes papírból vágtam ki virágot, de előfordult, hogy festettem valamit, vagy éppen gyöngyöt fűztem. Aztán, ahogy egyre nagyobb lettem valahogy "elnőttem" ezt a szokásomat, és én is - mint hozzám hasonlóan sokan -, Karácsony előtt, mint a mérgezett egér a boltokat jártam és vásároltam... És bevallom: sokszor cseppet sem jókedvűen tettem - éppen a lényeg veszett el!, idegesített a tömeg, az egymást lökdöső emberek, stb. Így mint ez sokáig, de pár éve eldöntöttem, hogy köszönöm, de a Karácsony előtti őrületből nem kérek, ha azt nem tudom meghitten, örömmel, várakozással telve megélni. Ezért döntöttem úgy, hogy mint anno gyermekkoromban, ismét olyan ajándékokkal kedveskedem a családtagjaimnak, barátaimnak, amit saját magam készítek. Miközben készítem ezeket az - és most már elárulom: ehető :-) - ajándékokat, szeretettel gondolok rájuk, az otthon melegében élvezettel készítem a meglepetéseket, közben finom illatok járnak (Karácsony-illat :-), én így hívom), nyugalom van, és az alkotás örömmel tölt el.
Készítettem már fűszerolajat, mindenféle likőrt, sütiket, vagy valamilyen gyümölcs lekvárt. Aztán ezeket szép üvegekbe raktam, végül felcímkéztem az általam készített címkével. Így lett teljesen egyedi az ajándék, és higgyétek el, hogy ugyanakkora örömet szereztem vele (vagy inkább nagyobbat), mintha vásároltam volna valamit. Mert az ilyen ajándék igazán szívből jön.

Idén már ősszel elkezdtem gondolkodni, hogy mit is készítsek? Lekvárt nem akartam, hiszen már mindenféle különleges ízesítésű lekvárt ajándékoztam, likőrt tavaly készítettem, fűszerolaj is volt már, süti is.
Míg nem a két ötlet "szembejött", lekvár lesz bizony, de nem gyümölcslekvár! Hallottatok már csokilekvárról? :-) Most megosztom Veletek a receptet, a siker garantált lesz! :-)

Karamellás csokilekvár

Hozzávalók:
4-5 dl víz (attól függ, milyen laza krémet szeretnél)
fél tasak Dr. Oetker zselésítő (3 az 1-ben)
1-2 evőkanál kakaópor
1 rúd vanília
2 tábla jó minőségű étcsokoládé (75-80%-os)
2 dl karamellkrém

A vízben feloldott zselésítőt lassú tűzön elkeverjük és pár percig a hozzáadott vaníliával együtt forraljuk. A tűzről levéve hozzákeverjük a 2 tábla kockára tördelt csokit, majd ha teljesen feloldódott a karamellkrémet is belekeverjük. Forrón üvegekbe töltjük és szárazdunsztba tesszük egy éjszakára. (Nem kell hűtőben tárolni.)
A végős ízhatás eléréséhez kell pár nap, mert így "összeérnek" az ízek.
(Az állaga melegen folyós, másnapra nyeri el ez igazi állagát.)

A karamellkrém receptje (önálló ajándéknak is kiváló! :-) ):

Hozzávalók:

1 liter tej
50 dkg nádcukor
1 vaníliarúd
1 pici só
kb. egy késhegynyi sütőpor (esetleg szódabikarbóna)

A tejet a nádcukorral, a sóval, vaníliával összeforraljuk. Folyamatos kevergetjük kb. 30 percig (vigyázzunk, hogy ne fusson ki!), amikor elkezd sűrűsödni, tegyük bele a sütőport (szódabikarbónát), ettől levegősebb lesz a krém, de nem kötelező beletenni. Ha lassú lángon kevergeted, lehet, hogy 50 perc is kell, amíg sűrű lesz, és gondolj arra is, hogy ez a krém dermed, tehát állásában is sűrűsödni fog, így főzéskor nem kell a végső állagra törekedni.

Citromkrém

Van, akinek a Karácsony elképzelhetetlen beigli nélkül, nekem elképzelhetetlen az olasz panettone nélkül. :-) A következő recept isteni finom ehhez a mennyei olasz csodához, de ehetjük akár muffinhoz, narancsos-korianderes brióshoz, vagy sütibe is tölthetjük, és mondanom sem kell, ajándéknak is elkészíthetjük. :-)

Hozzávalók:

3 tojás
15 dkg nádcukor
5 dkg vaj
2-3 citrom leve és héja
2 ek. kukoricakeménytő

Egy lábosban vizet forralunk. A tojásokat a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a vajat, majd a citrom héját és a kifacsart levét.
Ezután a vízfürdő felett keverjük tovább, egészen addig, amíg puding-sűrűségű nem lesz. Beletesszük a vízzel elkevert keményítőt, még pár percig habosítjuk. Üvegekbe töltjük, ha kihűlt, mehet a hűtőbe.

Jó főzőcskézést és jó étvágyat kívánok hozzá! :-)

Schulcz Veronika
http://www.spiritualisebredes.blogspot.com/

3 megjegyzés:

Barbara írta...

Szia Tina,

Én is nagyon szeretek sk ajándékokat készíteni, legyen az süti, bon bon fűszerolaj, mézben eltett aszalt gyümölcs , ital vagy lekvár. De készítettem már száradó gyurmából kínai kis tálakat, varrtam terítőt, kenyeres kosarat.
Ezt a receptet én is kipróbálom, mert nagyon édesszájú a család, majd megírom az eredményt:) köszi

Barbara írta...

Figyelmetlen voltam és most látom, hogy Vera írta. Neki is köszönöm:)

Schulcz Veronika írta...

Hű, ez a mézben eltett aszalt gyümülcs jól hangzik! :-)