Négy kérdés

Egyszerű és nagyszerű, számomra rendkívül értékes könyvre bukkantam az Édesvíz Kiadótól. Akár az önismereti út elején, akár már közben tart az ember, a könyv kiváló és nagyon könnyen használható gyakorlati (!) segédeszköz az "ébresztő"-höz (és "éb(e)ren-tartáshoz":-)).

Részletek a könyvből, kedvcsinálónak:

"Soha nem éltem még át olyan stresszt okozó érzést, amely nem abból született, hogy hamis gondolathoz ragaszkodtam. Valamennyi kellemetlen, gyötrő érzés mögött egy olyan gondolat lappang, amelyik nem igaz a számunkra. 'A szélnek nem volna szabad fújnia'; 'A férjemnek egyet kellene értenie velem'. Olyan gondolatokat melengetünk tehát, amelyek szembehelyezkednek a valósággal. Mindez feszültséggel teli érzéseket ébreszt bennünk, és ezért cselekvésre késztet. Ez pedig újabb és újabb stressz forrása lehet. Ahelyett, hogy megértenénk a kiváltó okot - a gondolatot -, megpróbálunk változtatni kellemetlen érzésünkön, éspedig úgy, hogy önmagunkon kívülre tekintünk. Valaki mást igyekszünk megváltoztatni, a szexbe, az evésbe, az alkoholhoz, a drogokhoz, esetleg a pénzhez menekülünk, ami ideiglenesen megnyugvást hoz, és azt a látszatot kelti, hogy ura vagyunk a helyzetnek."

"Ha azzal kezdik, hogy másokra mutogatnak, és a külvilágot okolják bajaikért, akkor nem önmagukra figyelnek, így elengedhetik magukat, s nem kell szigorú öncenzúrát gyakorolniuk. Különben is, mindannyian sokkal biztosabban tudjuk, mit kell tenniük, hogyan kell élniük és kivel kell összekötniük az életüket embertársainknak, mint a magunk esetében. Tudják, más szemében a szálkát, magukéban a gerendát sem - réges-régi igazság ez. A Munkát elvégezve a másokról alkotott gondolatok képet adnak önmagunkról. A legvégén megértjük, hogy a külvilágban minden a saját gondolkodásunk visszfénye. Mi vagyunk a mesemondók, tőlünk származik az összes sztori, s a világ nem más, mint gondolataink kivetülése. Az ember az idők kezdete óta a saját boldogságea érdekében próbálta átformálni környezetét. Ez azonban soha nem működött, mivel hátulról közelíti meg, megkerüli a problémát. A Munka ezzel szemben eszközt ad a kezünkbe. (...)"

"Valamennyiünknek megvan a magunk zenéje, édesem. Ha valaki azt mondja: 'Gyere, járd az én utamat, hisz gyönyörű', én mindössze azt hallom ki ebből, hogy az illető teljes szívével szeret, és osztozni szeretne velem abban, amit szépnek tart. Csupán arról van szó, hogy történetesen nem egyezik az ízlésünk. Dacára ennek, a másik életfelfogása semmivel sem alávalóbb az enyémnél. Örülök, hogy beválik számára, és boldoggá teszi. Hiszen annyi út van, ahány ember! Egyik sem magasabb rendű a többinél. Előbb vagy utóbb rájövünk erre. Ilyenkor mit lehet mondani? 'Örülök, hogy az utad boldoggá tesz. Köszönöm, hogy osztozni kívántál velem ebben.'"