Úgy két éve van az állomáson beengedőkapu a vágányok előtt, világítós zöld mellényes nénikkel és bácsikkal, akik nem néznek oda, ha megmutatod a jegyedet, viszont rád szólnak, ha nem teszed. Nem kényelmes előhalászni a bérletet, a jegyet ki- és bemenet, de inkább előszedi az ember, mert nem hiányzik a gorombáskodás.
Ma is kotorásztam a vonathoz menet, ráadásul pufidzseki, mély táska, csúszós jeges peron meg pocak... Az ellenőr néni őszinte csodálattal kiáltott fel:
- Milyen szép táskája van!
És mosolygott. Visszamosolyogtam, megköszöntem. Tényleg szép, pár hónapja vettem és azon túl, hogy néha kissé mélynek bizonyul, amikor a kulcsokat keresem, szeretem is. Törtlila hasítottbőr masnival, batyuszerű, romantikus, minden belefér, de mégis nőies.
- Drága egy ilyen? - kérdezte aztán még, amikor már majdnem továbbmentem.
- Á, nem, 5000 forint volt, átlagos.
- Ó... akkor drága. De nagyon csinos, jól megy a kabátjához.
És megint rámmosolygott. Most néztem meg jobban. Velem egykorú lehetett, de alacsony, kövérkés, egyszerű, idősebbnek látszó, szalmaszerű hajjal, csillogó szemekkel.
Azt kellett volna mondani, hogy 5000 forint volt és hű, nagyon drága, éppenhogy meg tudtam venni... És még beszélgetni vele egy kicsit. De indult a vonatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése