2010. október 25., hétfő

Önismereti játék

Tudom, tudom, elmaradtam a havi kihívásokkal, pedig szeretitek őket, kérlek ne haragudjatok érte! A három hónapos rózsaszín mosolygós-ordítós csomagom talán megfelelő vis maior lehet, de persze nem szeretném ráfogni ezt a fiaskót. Kárpótlásul viszont most egy újabb játékra invitállak Benneteket!:-)

Nagyon hitelesnek és az önismereti út igen kifejező részének találom a projektív ("kivetítő", azaz az egyéni tudattalanról árulkodó) rajzteszteket. A rajzolás, a kreatív önkifejezés amúgy is a "nünükém" ugye:-), sőt, miközben azon gondolkodtam, mit is játsszunk itt együtt legközelebb, megvilágosodtam, így rögtön személyes vonatkozása is lett a dolognak. Hirtelen ugyanis teljesen magától értetődőnek éreztem, hogy ezen a vonalon - a megkezdett természetgyógyászati tanulmányaim mellett - még intenzívebben tovább fogom képezni magamat, hiszen ez tökéletesen kikerekíti a szenvedélyemet és az eddigi tanulmányaimat és tapasztalataimat a lélekgyógyászat területén, a jobb agyféltekés rajzolást és a gyerekekkel való foglalkozást is beleértve. (Éljen, éljen, egy megvilágosodás mindig jól jön!:-))

Nos, íme a játék!

Egy üres (A5 is elég) lap közepére húzz egy kb. 5 cm-es vízszintes vonalat! Aztán csukd be a szemed, vegyél három nagy levegőt, miközben próbálsz ellazulni és aztán a szemedet már kinyitva egészítsd ki a vonalat egy egyszerű rajzzá, azzá, ami először az eszedbe jut!

(Ne olvasd el a kommenteket a feladat elvégzése előtt, nehogy az befolyásoljon!!)

A megfejtés:
Ha ehhez a bejegyzéshez legalább 100 komment érkezik, amiben leírjátok, kinek mi lett a rajza (vagy leírás nélkül egyszerűen csak jeleztek, hogy elkészültetek a játékkal), elárulom a megfejtést!
További feltétel a megoldáshoz, hogy a jobb felső sarokban található facebookos "tetszik-like" számláló mellett legalább a 100-as szám álljon és ugyanígy a honlapomon található számláló mellett is!
Terjesszétek a játékot bátran mindenhol!:-)
Ha hamarabb összegyűlne a fenti résztvevő- mennyiség és "rajongótábor", a megfejtést akkor is csak egy hét múlva fogom elárulni, hogy mindenki idetaláljon addig, aki részt szeretne venni.

+1 ajándék:
A játék egy komplett személyiségelemzés egy része. A résztvevők (azaz jelen bejegyzéshez kommentelők) között kisorsolok egy valakit a jövő héten, a megoldás felfedése után (ekkor zárul majd a részvételi lehetőség!), akinek az teljes elemzést elkészítem. Juj de jó, ugye?:-)))

Előre is köszönöm Nektek a részvételt!:-)

43 megjegyzés:

Kisnyul / Andi írta...

Szia! Elkészültem, egy piramis lett belőle, a talpa a vízszintes vonal.

Unknown írta...

Helló, Én egy nagyon szabályos - pöttyös - csokornyakkendőt készítettem, ami két háromszögből áll, egyik oldal az 5 cm-es vonal.

Szilvi írta...

Nekem egy házikó lett füstölő kéménnyel és a vízszintes vonal alatt egy kerttel fával, virágokkal (ámde kerítéssel).

Timi írta...

Szia!
Én egy csomagot rajzoltam, szép masnival átkötve.
Ez jutott eszembe, talán azért is, mert a kisfiammal nemrég ilyet is rajzoltunk...

Balogh-Molnár Ibolya írta...

Szia! Én egy nagyon egyszerű fát rajzoltam a vonal lett a föld.

Jovi írta...

Huhh, nekem egy száj lett belőle. A vonal a két ajak találkozása. Aztán valahogy ingerenciát éreztem továbbrajzolni, és lett egy extra nagy szájú afrikai belőle:)

Anka írta...

Szia! Szoknyából indultam, végül női ruhánál állt meg a kezem :) Azt hiszem, tudom is hogy miért... Várom a „megfejtést”!

Secima írta...

Nekem egy összegömbölyödött cicám lett, aki a vonalon ül.

Kata írta...

Nekem egy házikó lett belőle. A vonal a tető alsó vonala. A tetőn füstölő kémény, az ablakban egy váza, virágokkal :)

Viki írta...

Szia! Nekem egy csónak lett :) Kis árbóccal! :)

Unknown írta...

Szia! Elkészültem én is, nekem egy csomó kacskaringós indaszerű vonal indul ki a vízszintes volnalamból, főleg lefelé, majd a két szélén felkanyarodnak a vonal fölé is.

Anya, Apa és Bogi baba írta...

Szia!
Én egy méhkaptárt rajzoltam, az alja a vonal, és van rajta egy luk is ahol bemennek a méhek, és körülötte meg repülnek. fogalmam sincs miért ez jutott eszembe :)

orsolya vanessza kiss írta...

Gyönyörű lett a honlapod új ruhája :) Gratulálok!!! :))

Unknown írta...

Szia!

Én egy ajándék dobozt rajzoltam,nagy masnival átkötve.Mivel ilyen is volt már,izgatottan várom a megfejtést!:O)

Janka írta...

jaj, ez nagyon vicces :)
Szerintem, én túl sokat agyaltam rajta, mert elolvastam a bejegyzést (a kommenteket nem), aztán azt mondtam, nem csinálom meg, 2 perc múlva meggondoltam magam, mert furdalt a kiváncsiság :D Szóval már a levegővétel alatt állandóan egy halforma motoszkált bennem, hát azt rajzoltam le. A csúcsos ellipszis két pontját összekötögettem sok vonallal hosszában, úgy meg olyan uborkaformája lett :) Onnan meg jött az ötlet, hogy legyen belőle léghajó. De a léghajónak rajzoltam lelógó kosarat, ami meg már inkább hőlégballon :D Aztán itt már megálltam! hehe.
De szerintem ez is nagyon egyszerű rajz lett.

kajkokati írta...

Szia Tini!
A vizszintes vonalat elkezdtem fölfelé kerekíteni, aztán körbe-körbe, és egy csigaház lett belőle, melyből éppen kibújt a csiga-biga. Most, hogy jobban megnéztem, látom, hogy a csiga cipeli a hátán a házát.

Kari Szilvia írta...

Szia Tina!
Én is megcsináltam :))
Üdv. Kari Szilvi

étoile (Csilla) írta...

Szia! Az én rajzom egy lemenő nap lett, a vízszintes vonal a horizont.

Dusi írta...

Szia!Én egy gitárt rajzoltam, aminek egyik húrja lett a vízszintes vonal.

Barbara írta...

szia!
Érdekes a feladat! És nem is azt rajzoltam le végül, amire először gondoltam. A végén egy hőlégballon lett belőle, alul a kosárral, még tűz is látható, ahogy nyomják fel a levegőt a ballonba. A ballon pedig függőleges csíkos ruhát kapott. puszi
B.

{Hana} írta...

Klassz az új blogruhád! És tök örülök, hogy végre megint írsz :D

Az én vízszintes vonalam két végén van egy-egy csepp forma (oldal felé néz, nem lefelé, szóval nem csepeg;-) meg kacskaringós inda, meg levélkék, a kacskaringós indák között egy felirat "ül" a vonalon, teljesen összekötött írással "köszönöm", alul pedig nyomtatottal: "hogy vagytok nekem kisfiaim! :-)"
Asszem ezt fel is használom valami oldalon :-)))

Közben elmélkedtem, hogy máskor talán más lett volna, de most annyira túlteng bennem az alkotni vágyás, a sok feszült nap után, hogy mióta meggyógyultak a gyerekek, állandóan alkotok fejben is :-))

Unknown írta...

Szia!
Egy erdei állatetető lett belőle, télen, esik a hó, némi állat körülötte.

Guci írta...

Szia!
Egy tájképet rajzoltam, fákkal, bokrokkal, a háttérben hegyekkel, dombokkal és a felkelő Nappal.

Unknown írta...

üdv!
én a jobb oldalra felülre egy tornyokkal tarkított városkát rajzoltam, amiből átlósan balfelé tekereg egy út, meg néhány fűcsomó is van az út mentén. a vonal maga a horizont:)

Unknown írta...

Szia! Nekem domboldal lett a vonalból, alatta, felette házak, fák, virágok, és egy nap.

cinnamon írta...

Én telerajzoltam a lapot. A vonalam egy fennsík, körülötte hullámzó dombok, fákkal benőve; néhol birkák legelnek (:-)), az előtérből egy kövezett út vezet a fennsíkra. A dombok közötti völgyben egy tó, a háttérben egy dombtetőn füstölő kéményű ház rengeteg ablakkal, és egy hosszú hajú, kitárt kezű alak. Az égen csillagok és fogyó hold.

KojalBebi írta...

Szia,
nekem hazikom lett kemennyel, fusttel, ket ablakkal, ajtoval, a vonal az alja.
Ingerem volt tovabb rajzolni, de azt mondtad, legyen egyszeru rajz, ugyhogy megalltam:)

Judit

Névtelen írta...

Szia Tina,

Az én vonalam a tenger vízszintje lett. A vonal alatt medúzával, halakkal, a vízen ringatózó vitorlással a vonal felett egy pálmafás lakatlan szigettel, sirályokkal, napocskával és felhővel.
Köszi a játékot!

Sz. írta...

Szia Tina,

elkészültem a remekművel, lépcsőt rajzoltam:)

Szilvi

kellani írta...

Szia Tina! Nekem egy domb lett, tetején egy lombos fával.

Jakab Erzsébet írta...

Zsóka írta:
Szia, Nekem egy lombos fa nőtt ki belőle, sőt a föld alatt a gyökerek is láthatóak voltak.

Jakab Erzsébet írta...

Szia, Nekem egy lombos fa nőtt ki belőle, sőt a föld alatt a gyökerek is láthatóak voltak.

Hajni írta...

az enyém mackónak indult, végig arra gondoltam, miután a csákó alja lett a vonal... de végül talán inkább kisfiúnak néz ki... azért én jóindulatúan mackónak nevezem...

evadraga írta...

Szia, én a lapot kettéosztó vonal alá és fölé egy-egy kacskaringót rajzoltam, ilyat mint egy szőlőkacs. Szinte tükrözve lett a felső amit először kanyarintottam. Persze, hatalmas lett a minta, kitölti összeségében az A5-ös lap háromnegyedét. Ennyihez volt most kedvem. Csaó

Kingu írta...

Helló!
Ooo, hát én sietni szerettem volna, mert várok valakit...és elolvastam az első hozzászólást, mert hogy pont
látszódott...úgyhogy persze első nekifutásra nekem is az ugrott be...de később még egyszer megpróbálkoztam és elővettem egy kis papírt...beugrott egy tündér, de a rajzomon a fejecskéje át ment egy másik lapra, nem fért rá,úgyhogy elég érdekes lett...szivecskét is rajzoltam neki.
Minden Jót!
Kingu

Schulcz Veronika írta...

Én is megcsináltam! :-)

erdoseva55 írta...

Szia!
Én egy létrát készítettem ,az egyik oldala a vízszintes vonal.

Annácska írta...

Tina draga,
lehet hogy ez most kicsit szokatlan lesz,
de az en vonalambol egy hosszukas nyilas lett, a nyilasban szivecskek, korulotte viragszirmokra emlekezteto diszitesek sorban tobb retegben, es az egeszbol a noi test rozsaja lett (probaltam szepen irni, hogy ne legyen meghokkento)
izgi volt!
sok puszi, koszonjuk!

Klári írta...

Mivel most jöttünk haza a temetői körutunkról, nekem az egyenesemből egy szép nagy gyertya nőtt ki, melynek pislákoló lángját fújja a szél.

Unknown írta...

Szia!
Véletlenül keveredtem erre... vagy véletlenek nem léteznek, ugye? ;-)
A lényeg: a vízsintes vonal egy takaros kétdimenziós házikó alapja lett, ajtóval, ablakkal, füstölgő kéménnyel - pont olyan, amilyeneket ovis koromban rajzoltam, amikor elképzeltem, hol élek majd felnőttként. :) :)

Anikó írta...

Én is megcsináltam.

:-)

Amikor a kígyó elefántot nyelt lett belőle.

:-)
Anikó

Unknown írta...

Szia!

Megcsináltam és egy autó kerekedett ki belőle:)
Kriszta

parvati írta...

Kedves Tina, már lemaradtam a játékról, de nem bánom, így is izgalmas volt, nekem egy virág született, a vonal a Föld, virágom ebből emelkedik ki, melynek két virága van, az egyik virág bal oldalra lógatja a fejét :)