2010. június 30., szerda

A romantikus, érzékeny Rákról



Már néhány napja a Rák jegyében járunk, kukkantsunk hát bele az ő történetükbe és általános jellemrajzukba is!

"A görög Holdistennő, Szeléné egyben a termékenységnek, minden élő növekedésének, az otthonnak, a családnak, az éjszakának és a halálnak is az istennője. Testvérei Héliosz, a Napisten, és Eos, a Pirkadat. Héliosz ugyanakkor a férje is, de csak titokban oszthatják meg egymással az ágyukat, ilyen alkalmakkor Szeléné nem látható, ilyenkor van újhold. Szeléné egyszer megpillantotta Endymiont, a gyönyörű, fiatal istent, aki a monda szerint annyira irtózott az öregség gondolatától, hogy inkább örökre elaludt, és így őrizte meg fiatalságát és szépségét. Szeléné beleszeretett az alvó istenbe és egyesült vele, majd ötven lánygyermekkel ajándékozta meg, ami szimbolizálja a Hold princípium teljes odaadását, és a szavak nélküli összetartozás érzését.

A rák jegyét a legcsaládcentrikusabb jegyként tartják számon. Erősen kötődik a múlthoz, a gyermekkorához, az otthonához, és gyakran jellemzi egyfajta romantikus elvágyódás a "régi szép időkbe". Élénk képzelőereje van, nagyon együttérző tud lenni, és érzékenysége miatt könnyen felzaklatja magát. Kedélye hullámzása a Hold változásaihoz hasonlítható, és többnyire nagyon befolyásolható. A lelki biztonságérzetre, védettségre vágyik, ebből adódik, hogy olykor gyerekes megnyilvánulásai vannak. Nehezére esik megválni a múlttól, ez ugyanúgy vonatkozik emberekre, mint tárgyakra, dolgokra. Erre a jegyre jellemző a "gyűjtőszenvedély", a jegy szülöttje kívülállók számára sokszor érthetetlen okokból mindent félretesz, gyűjtöget. Kitűnő megérzései vannak, és jó a zenei, művészi érzéke."


(forrás: velvet.hu)

A július hónap fő témája mindenekelőtt (ha nem kizárólag) a már beharangozott Süss fel Nap! Hála Tréning lesz, ami HOLNAP REGGEL kezdődik, ne felejtsétek el!:-)

Azt gondolom, hogy ez a téma az elvágyódó, múltban élő, biztonságra törekvő Rák minőséghez jól illik, hiszen ő - általánosságban - egy olyan típus, akinek sok esetben meg kell tanulnia a jelenben élni és hálásnak lenni mindazért, ami itt és most körülveszi.

Így előzetesen kívánok Nektek a tréninghez jó szórakozást, kitartást és bízom benne, hogy igazán értékes tapasztalatokkal fogtok gazdagodni!:-) Kíváncsian figyelem és várom majd folyamatosan a visszajelzéseiteket!

Egyúttal búcsúzom is pár hónapra, hiszen nyári szünetre, néhány hét (hónap?) szülési szabadságra megyek és talán még nyáron, de lehet, hogy csak ősszel fogok visszatérni, ahogyan majd időm és kedvem engedi. Kérlek, hogyha még nem tetted meg, íratkozz fel még gyorsan a kreativonismeret.hu hírlevelére és akkor biztosan elsőként fogsz Te is értesülni majd az új cikkekről, bejegyzésekről!

Sok-sok szeretettel kívánok mindenkinek csodaszép, pihentető nyarat és sok-sok értékes élményt!

Martina

4 megjegyzés:

orsolya vanessza kiss írta...

Tökéletes leírás a rákokra... a kisfiamra is :)


Talán még annyit tennék hozzá, hogy imádják a "lelki drámákat" :))

Saci írta...

Minden szavával egyetértek. Semmit sem dobok ki, mert mindenhez fűz valami emlék: csokispapír, száraz virág, egy-egy rajz, stb. :-))) A családcentrikusság pedig nagyon igaz!!!

Tina írta...

Édesapám (ő éppen ma ünnepel:-)), valamint Párom édesapja is Rák jegyű és várhatóan ugye a kislányom is az lesz - aminek én személy szerint nagyon örülök! Érzékeny, családcentrikus jegy ez valóban...:-)

Schulcz Veronika írta...

Én is rák vagyok... :-)