2010. június 10., csütörtök

Négy kérdésért egy tanfolyam!:-)

Hű, egy olyan klassz játékot, "tanfolyamot" találtam Nektek egy külföldi honlapon!:-) És nem kell hozzá sehová bejárni, csak 3 héten át reggelente elolvasni a következő tudnivalót és napközben "végrehajtani" (ami nem kerül sok időbe vagy energiába, csak némi tudatos odafigyelésbe) és este kell aztán még néhány percet rászánni a tapasztalatok összegzésére. Hogy tetszik...?:-)

Azt mondják, hogy 21 nap kell ahhoz, hogy egy új szokása kialakuljon az embernek, vagyis éppen 3 hét. (Nagyon sokszor éppen ennyi időnek kell eltelnie két kineziológiai oldás között, akkor ez sem véletlen...) A rossz és jó szokások kialakulásának is ennyi az ideje, úgyhogy miért ne fogjunk bele most tudatosan egy életre szóló jó szokás, egy pozitív szemléletváltás kialakításába, ráadásul játékos formában?

De miről is van szó? Egy egyfajta "hála tréningről" (sokat gondolkodtam, de nem találtam rá jobb kifejezést), amit egy angol nyelvű honlap fejlesztői tettek közzé. Én ezt kicsit magyarítottam, mind nyelvileg, mind kultúrálisan hozzánk igazítottam, amennyire ezt jónak láttam. Arról van szó, amit olyan sokszor kérdeztek már tőlem: Hogyan is lehetnék a mostani körülményeim között boldog, amikor annyi nehézség vesz körül? Hogyan legyek elégedett és kiegyensúlyozott a mostani életemben? Hogyan csináljam, hogy tudjam értékelni azt, ami van? (Lehet ezt egyáltalán, amikor olyan kevés jó van?) Hogyan tudjam értékelni saját magamat, azt, aki vagyok? Hogyan fogadjam el magamat és a körülöttem levő (szörnyű) világot? Miért éppen velem történik mindez a sok rossz és hogyan tudnék ezek változtatni?

Ha úgy érzed, hogy a fenti kérdések közül párat akár Te is feltehettél volna, akkor mindenek előtt egy amolyan bevezető játékra hívlak - aztán jöhet is a "Süss fel Nap! Hála Tréning"!:-)

A játék: Készítettem egy kérdőívet 4 kérdéssel, ezt itt éred el! Ha ezeket a kérdéseket a következő 10 napban legalább 50 olvasóm megválaszolja, akkor július 1-től indítom a 21 napos nyári "Süss fel Nap!" Hála Tréninget nyilvánosan (és persze teljesen ingyen) itt a Tündérliget blogon! Kérlek, hogy a megbízható adatok érdekében a kérdőívet csak egyszer töltsd ki, de bátran szólj a barátaidnak, akiket érdekelhet a dolog, hogy nézzenek be és válaszoljanak ők is, hogy biztosan "induljon a mandula"!:-) (Az eredeti tréning forrását természetesen később meg fogom adni, csak azért nem most, hogy aki tud angolul, az ne tudjon előre "lesni".;-))

A 21 napnak egyébként számomra éppen júliusban egy személyes vonatkozása is van: július 21. ugyanis hivatalosan éppen a kislányom érkezésének időpontja, így a tréning-játékot július 1-től előre programozott bejegyzésekkel fogom majd megoldani, amelyek mindig reggel fognak megjelenni.

Hajrá tehát a "Süss fel Nap!"-ért!:-)

3 megjegyzés:

Unknown írta...

nagyon jól hangzik ez a tréning :) én már ki is töltöttem a kérdőívet :)

Jovi írta...

Én is kitöltöttem, drukk-drukk a tréningért:)

Hanna írta...

Kitöltöttem, várom a "következményeket" ;-)