2009. március 27., péntek

Szép hétvégét!:-)



"Minden okkal történik az életben. Rajtad áll, hogy kiderítsd mi az az ok."

(A Békés Harcos Útja című filmből)

2009. március 26., csütörtök

Fred Astaire

Szeretitek...?:-)
Nekem ő szól most éppen a kocsiban pár napja és mindig mosolyognom kell, ha hallom. Az általa odavarázsolt egykori hangulaton túl, ami már önmagában több mint jó, átjön ennek az embernek a mérhetetlen életszeretete, játékossága, az "adni-élethivatása" is. Így írnak róla:

"Fred Astaire a könnyed elegancia táncosa volt. Rajongói szerint ő volt a tökéletes ember. Akitől a gonoszságnak még a gondolata is távol állt. Életének története a megvalósult amerikai álmok története. Azért kezdett táncolni, mert a nővérének szüksége volt egy partnerre. Azt már a tehetségüknek köszönhették, hogy a színpad sztárjai és a felső tízezer kedvencei lettek. Amikor Adéle Astaire egy angol lordhoz ment feleségül, Fred egyedül folytatta tovább. A hangosfilm Hollywoodba csábította. Ginger Rogers lett az új partnere. Kilenc filmet forgattak együtt, a két világháború közti látszat-béke legszebb esztendeit táncolták át. Emberek millióinak szereztek felejthetetlen élményt. Fred Astaire alakját még ma is azonnal felismerjük, ha a mozivásznon meglátjuk. A sikernek nagy ára volt. Fred napi tíz-tizenkét órákat gyakorolt. Ennek a szigorú munkamódszernek köszönhette, hogy még a hetedik x-en túl is tudott táncolni. Egyik életrajzírója ezt írta könyve végén: amíg film van a világon, Fred Astaire-re mindig emlékezni fognak az emberek. Bradányi Iván [az életrajzírója] tovább megy ennél, ő azt állítja, hogy az emberek, akik Fred Astaire-re emlékeznek, azt is tudják, hogyan lehet a szívükkel mosolyogni."

Osztom! Szegényebb (lett) volna Nélküle a Világ. Köszönjük, Fred!:-)


2009. március 25., szerda

Tulipánok

Valamiért nagyon rá tudok csodálkozni a csodaszép, tiszta színű, szégyenlősen csukott tulipánokra... Szerintem egyszerűségükben gyönyörűségesek. Hivalkodnak az élénk ruhájukkal, de mégis szorosan zárva tartják azt sokáig, kevés ideig vannak igazán "nyitva". Tegnap egy virágüzlet-sor mellett autózva hirtelen fékeztem és leparkolva végigsétáltam aztán a tavasz üzenetei mellett, sokféle virág bólogatott felém a tövén és vágottan is, hátha hazaviszem őket... Végül egy csokor sötétrózsaszín tulipán mellett döntöttem. Ők azok!:-)



Nézzétek csak, van itt még pár szépség...!:-)







(fotók: Country Living)

2009. március 24., kedd

Meghívhatlak egy teára a kertbe...?:-)

Még picit hűvösek a reggelek, de délután uzsonnaidőben van, hogy már szinte melegít a nap. Van egy pár gyümölcsös sütim, igaz, egyelőre fagyasztott bogyókból, de azért finomak, kóstold csak meg! Van többféle teám, milyet kérsz...? Marokkói mentás, indiai fűszeres, sevillai narancs vaaaagy... mi is ez itt? Fahéjas illata van, mégse téli, annál már könnyedebb... Én pedig most egy klasszikus Earl Gray-re szavazok. Persze mézzel.:-)











(fotók: Country Living)

Eső



Ha picit bosszantó (márpedig az!), hogy csak nem akar tavasz lenni, használd ki az eső előnyeit!

Például lehet otthon előszedni és bűntudat nélkül megnézni sorban minden kedvenc filmünket... hiszen máskor úgysem jut rá idő!

Végre-végre fel lehet venni a színes gumicsizmát és "énekelni benne az esőben" - de jó!:-)

Lehet nézni zavartalanul bentről a kedvenc teánkkal a kézben, ahogyan odakint tombol a vihar - kevés szebbet ismerek! Közben pedig hálát adni azért, hogy van fedél a fejünk felett. Ez azért nem elhanyagolandó...:-)

Soha sorra nem kerülő könyvek, pakolnivalók, kézimunkák...? Hajrá!

És persze nem utolsó sorban lehet egy csomót játszani, alkotni, sütni-főzni a gyerkőcökkel és hatalmas beszélgetéseket folytatni, ha már így napközben is "össze vagyunk zárva" (végre!:-)) és nem ezerfelé vagyunk széledve...!

2009. március 19., csütörtök

Kati virágai

"Várom a jó időt, hogy le tudjunk menni Agárdra a nyaralónkba, ott szeretnék pár hibiszkusz bokrot ültetni a kerítés mellé.
Remélem még márciusban sikerül, ha a hideg miatt nem jön össze, akkor áprilisban mindenképpen.
Addig elküldöm a szobanövényeimet, melyek jól érzik magukat itt bent a meleg lakásban, az ablak előtt virulnak, és jó érzéssel töltenek el, ahányszor rájuk nézek."







Csodaszépek, köszönöm!!:-)

2009. március 18., szerda

Eljátszatlan zene

"A szanszkritban a náda szó azt jelenti: ’zene’: de a spanyolban azt jelenti: ’semmi’. Ez is egy csodálatos jelentés, mert az a zene, amelyről én beszélek, a semmi zenéje, a csend zenéje. A misztikusok eljátszatlan zenének nevezik.

Létezik egy zene, amely magától létezik, amely egyszerűen ott áramlik rejtetten a lényünkben: ez a belső harmónia zenéje. Létezik egy zene a külső szférában is - a csillagok, a bolygók harmóniája; a létezés egésze olyan, mint egy zenekar. Az emberi lények kivételével minden összhangban van egymással; minden egy hatalmas harmónia része. Ezért van annyi kecsesség a fákban, ahogy az állatokban és a madarakban is. Csupán az emberiség lett kellemetlen, és ennek az az oka, hogy fejleszteni próbáljuk magunkat; azon igyekszünk, hogy valamivé váljunk.

Abban a pillanatban, hogy a valamivé válás vágya megszületik, kellemetlenné válsz, kiesel az összhangból, mert a létezés csupán azt akarja, hogy legyél; a valamivé válás egyfajta láz az elmében. Az emberi lények sosem elégedettek. Ez az elégedetlenség teremti a kellemetlenséget, mert az emberek tele vannak panasszal, csak panasszal és semmi mással. Az emberek ezt akarják meg azt akarják, és sosem elégedettek; ha megkapják, akkor többet akarnak. A "többet" állandósul, az elme folyton többet és többet kér. A valamivé válás emberi betegség.

Abban a pillanatban, hogy eldobod ezt a vágyat, hirtelen meghallod a zenét. És amikor az a zene szétárad, végigáramlik benned mindenütt, azután túlcsordul rajtad másokhoz, megosztássá válik. Ez a buddhák kegyelme. Tele vannak belső zenével, harmóniával, és a harmónia túlcsordul más embereket is elér."

(Osho)


2009. március 17., kedd

A hastánc dicsérete

Kevés olyan tevékenységet ismerek, ahol nőbb a Nő, mint tánc közben. Főként, ha ez ráadásul kifejezetten női tánc. Hol szelíd, hol vad, hol lágy, hol dinamikus, telis-tele a legkülönfélébb yin-es energiákkal. Jó nézni és még jobb részt venni benne! Vannak itt szemtelenül fiatalok, feszes bőrrel és izmokkal és vannak anyukák (ők vannak többen), sokatmondóan kerekedő csípővel és asszonyosabb, de egyáltalán nem kevésbé szép mozgással (sőt:-)). Mindeneki bátran megmutatja a hasát, itt nem téma a szülési csík vagy a lötyögőbb bőr, pedig van belőlük elég: tánc közben túlzás nélkül mindenki gyönyörű! Csillog a lányok szeme, tekerik és rázzák és senkit nem érdekel, kin hol van több vagy kevesebb. Van, aki minden alkalomra beöltözik, pusztán örömből, ünnepli a táncot, a másfél órát, ami róla szól. Felveszi a libbenő szoknyáját és a csilingelős kendőjét, kibontja a haját, sminket tesz fel és még egy nagy, sokköves gyűrűt is húz az ujjára. És van, aki egyszerűen cicanadrágban és haskivillantós pántos pólóban érzi jól magát. Judit, a szőke, fürtöshajú, 50 körüli tanárnőnk bekapcsolja a zenét, nevetve közénk penderül és energikusan belendül, mi pedig mosolyogva próbáljuk követni, pedig nem egyszerű...

És táncolunk, mi Nők.:-)


Krókuszok

Zsuzsa küldte tavaszi hangulatcsinálónak ezeket a szépségeket, köszönöm!:-)



Jelentem, én pedig itt tartok hétvége óta: virághagymák a földben, aztán majd meglátjuk, mi lesz velük... Ő például egy boglárkának készül.:-)