2009. március 31., kedd

Fellebben a fátyol




"Kryon, mit értesz mesterfokon? Elmondom, Emberi Lény. Azt, amikor jártadban-keltedben nem félsz az élettől. Ez az, amikor békés vagy akkor is, amikor mások nem. Azok a helyzetek, melyek másokból drámát váltanak ki, belőled nem. Azt, amikor a világ körülötted zűrzavaros, de te ezt nem érzed. Ehelyett bizonyos szinten az idők bölcsességét érzékeled. Teljesen érted, hogy nem kell, hogy hasson rád, és nem kell, hogy megérintsen a káosz. Ez az, amikor valaki rád kiabál, és becsmérel, és az első reakciód az, hogy elgondolkodsz rajta, valójában igaza van-e! Ez a mesterfok."

(Forrás: Kryon - Fellebben a fátyol)

Medvehagyma




Talán úgy 5 évvel ezelőtt hallottam róla először, rendhagyó módon egy spirituális tanfolyamon. Többek között azt, hogy életmentő, élettámogató hatású gyógynövény és hogy a legjobb április közepén és végén gyűjteni. Nagyszerű a szív- és érrendszeri problémákra, csökkenti a koleszterinszintet, vércukorszintet, érelmeszesedést és a vérnyomást, jó koszorúér-problémák, stressz és álmatlanság ellen, tiszítja az agyi ereket, és állítólag még a radioaktív sugárzást is kitisztítja az aurából. Jó a gyomornak és a bélrendszernek, akut hasmenésre, kiviszi a vakbél salakanyagát és növeli a szervezet emésztő hőjét, miáltal javul az emésztés. Az asztmás rohamokra, valamint idült bőrbetegségekre jó hatással van és a természetgyógyászat még a csontrák esetén is használja a kivonatát. Közben pedig még megnyitja a szívcsakrát is.



Szerintem meg ráadásul finom, legalábbis nekem, mint nagy hagymakedvelőnek!:-) Úgyhogy vettem nagy nagy csomóval, aminek egy részét elrágcsáltuk szendvicsbe, egy részéből medvehagymás pestót csináltam (ezt pár napja esszük majonézbe keverve mártásként, szintén kenyérre kenve vagy meleg sajtos pogácsával, hmmm!:-)), a maradékot pedig lefagyasztottam idény utánra.

További klassz receptek például ITT!

Egy pár rózsatő

Mutatom Nektek mindenek előtt Hana kis rózsáját, sok-sok bimbóval:





És lám, mégiscsak: nekem is sikerült a finisben egy (a felirat szerint) "narancssárga, illatos" futórózsát beszereznem és a délutáni napsütésben el is ültetnem a kertben. Már lakott éppen itt egy tő tavaly óta, de sajnos az úgy is maradt, ahogy volt, így pár hete megszabadultam tőle. Próbálok erre a mostanira mostmár jobban odafigyelni. Nagyon lelkesnek tűnik, aranyos kis hajtások vannak rajta..:-)





"Nem siránkozom, hogy a rózsának is vannak tövisei, örülök inkább, hogy rózsa van a tövis felett, s hogy a bokor tele van rózsával." (Joseph Joubert)

Atyus és barackfája

Vajon mikor lehet majd róla szüretelni...?:-)





A kis márciusi ajándék természetesen ide is jár, kérek szépen majd postacímet...!;-)

2009. március 30., hétfő

Könnyű-mesés hétfői párperc :-)

Nem lesz nehéz: no melyik kép melyik mese...?:-)











(A képek még mindig a polyvore.com-on készültek...:-))

És bátran töltsétek le háttérképnek akár, ha tetszik valamelyik!:-)

2009. március 29., vasárnap

Zöldikék az erkélyen

Éva - eddig egyedüliként! - böcsülettel' teljesítette a márciusi kihívást, hatalmas gratula neki!!:-)



"Azt hittem ezt nem tudom teljesíteni. Már az elején éreztem, erre rövid egy hónap :-) És tényleg majdnem. Esett a hó, hideg volt: kinek lenne kedve a kertre gondolni. Egy hétvége volt, amikor azt hittem itt a tavasz, de csak becsapni jött. Nos, minden esetre múlt héten vasárnap beszereztem a növényeket, ma pedig ládába kerültek. Most még fent vannak az erkély korláton, ha pedig megjönnek az egynyáriak, akkor szépen leköltöznek a lábakhoz, hogy szépen zöldeljenek, a virágok pedig színpompásan a korláton csüngenek majd. Viszont zöldikéink télen is gyönyörködtetnek majd remélem. Kíváncsi vagyok hogy bírják a jó meleg, napos erkélyünket. Minden esetre most örül nekik mindenki ! Régen tervezzük, hogy tuját, vagy ilyesmit szerzünk be, most rábírtál ! :-)"

Hát, igen... Én magam a már két hete említett ca. 30 db virághagymánál sajnos azóta sem jutottam tovább és ebben a hónapban már nem is fogok, azt hiszem, ahogyan rajtam kívül gondolom még sokan. Szokatlan egy márciusunk van, ez mostmár így alakult, de semmi gond. Ugyan természetesen lesz egy egészen más jellegű áprilisi kihívás is, de a márciusi cserjeültetős-kihívást ezúttal meghosszabítom még egy hónapig!;-)

Éva pedig, mint az e havi abszolút kihívás-teljesítő, megkapja a márciusi meglepetés-ajándékomat!:-)

2009. március 27., péntek

Szép hétvégét!:-)



"Minden okkal történik az életben. Rajtad áll, hogy kiderítsd mi az az ok."

(A Békés Harcos Útja című filmből)

2009. március 26., csütörtök

Fred Astaire

Szeretitek...?:-)
Nekem ő szól most éppen a kocsiban pár napja és mindig mosolyognom kell, ha hallom. Az általa odavarázsolt egykori hangulaton túl, ami már önmagában több mint jó, átjön ennek az embernek a mérhetetlen életszeretete, játékossága, az "adni-élethivatása" is. Így írnak róla:

"Fred Astaire a könnyed elegancia táncosa volt. Rajongói szerint ő volt a tökéletes ember. Akitől a gonoszságnak még a gondolata is távol állt. Életének története a megvalósult amerikai álmok története. Azért kezdett táncolni, mert a nővérének szüksége volt egy partnerre. Azt már a tehetségüknek köszönhették, hogy a színpad sztárjai és a felső tízezer kedvencei lettek. Amikor Adéle Astaire egy angol lordhoz ment feleségül, Fred egyedül folytatta tovább. A hangosfilm Hollywoodba csábította. Ginger Rogers lett az új partnere. Kilenc filmet forgattak együtt, a két világháború közti látszat-béke legszebb esztendeit táncolták át. Emberek millióinak szereztek felejthetetlen élményt. Fred Astaire alakját még ma is azonnal felismerjük, ha a mozivásznon meglátjuk. A sikernek nagy ára volt. Fred napi tíz-tizenkét órákat gyakorolt. Ennek a szigorú munkamódszernek köszönhette, hogy még a hetedik x-en túl is tudott táncolni. Egyik életrajzírója ezt írta könyve végén: amíg film van a világon, Fred Astaire-re mindig emlékezni fognak az emberek. Bradányi Iván [az életrajzírója] tovább megy ennél, ő azt állítja, hogy az emberek, akik Fred Astaire-re emlékeznek, azt is tudják, hogyan lehet a szívükkel mosolyogni."

Osztom! Szegényebb (lett) volna Nélküle a Világ. Köszönjük, Fred!:-)


2009. március 25., szerda

Tulipánok

Valamiért nagyon rá tudok csodálkozni a csodaszép, tiszta színű, szégyenlősen csukott tulipánokra... Szerintem egyszerűségükben gyönyörűségesek. Hivalkodnak az élénk ruhájukkal, de mégis szorosan zárva tartják azt sokáig, kevés ideig vannak igazán "nyitva". Tegnap egy virágüzlet-sor mellett autózva hirtelen fékeztem és leparkolva végigsétáltam aztán a tavasz üzenetei mellett, sokféle virág bólogatott felém a tövén és vágottan is, hátha hazaviszem őket... Végül egy csokor sötétrózsaszín tulipán mellett döntöttem. Ők azok!:-)



Nézzétek csak, van itt még pár szépség...!:-)







(fotók: Country Living)

2009. március 24., kedd

Meghívhatlak egy teára a kertbe...?:-)

Még picit hűvösek a reggelek, de délután uzsonnaidőben van, hogy már szinte melegít a nap. Van egy pár gyümölcsös sütim, igaz, egyelőre fagyasztott bogyókból, de azért finomak, kóstold csak meg! Van többféle teám, milyet kérsz...? Marokkói mentás, indiai fűszeres, sevillai narancs vaaaagy... mi is ez itt? Fahéjas illata van, mégse téli, annál már könnyedebb... Én pedig most egy klasszikus Earl Gray-re szavazok. Persze mézzel.:-)











(fotók: Country Living)

Eső



Ha picit bosszantó (márpedig az!), hogy csak nem akar tavasz lenni, használd ki az eső előnyeit!

Például lehet otthon előszedni és bűntudat nélkül megnézni sorban minden kedvenc filmünket... hiszen máskor úgysem jut rá idő!

Végre-végre fel lehet venni a színes gumicsizmát és "énekelni benne az esőben" - de jó!:-)

Lehet nézni zavartalanul bentről a kedvenc teánkkal a kézben, ahogyan odakint tombol a vihar - kevés szebbet ismerek! Közben pedig hálát adni azért, hogy van fedél a fejünk felett. Ez azért nem elhanyagolandó...:-)

Soha sorra nem kerülő könyvek, pakolnivalók, kézimunkák...? Hajrá!

És persze nem utolsó sorban lehet egy csomót játszani, alkotni, sütni-főzni a gyerkőcökkel és hatalmas beszélgetéseket folytatni, ha már így napközben is "össze vagyunk zárva" (végre!:-)) és nem ezerfelé vagyunk széledve...!

2009. március 19., csütörtök

Kati virágai

"Várom a jó időt, hogy le tudjunk menni Agárdra a nyaralónkba, ott szeretnék pár hibiszkusz bokrot ültetni a kerítés mellé.
Remélem még márciusban sikerül, ha a hideg miatt nem jön össze, akkor áprilisban mindenképpen.
Addig elküldöm a szobanövényeimet, melyek jól érzik magukat itt bent a meleg lakásban, az ablak előtt virulnak, és jó érzéssel töltenek el, ahányszor rájuk nézek."







Csodaszépek, köszönöm!!:-)

2009. március 18., szerda

Eljátszatlan zene

"A szanszkritban a náda szó azt jelenti: ’zene’: de a spanyolban azt jelenti: ’semmi’. Ez is egy csodálatos jelentés, mert az a zene, amelyről én beszélek, a semmi zenéje, a csend zenéje. A misztikusok eljátszatlan zenének nevezik.

Létezik egy zene, amely magától létezik, amely egyszerűen ott áramlik rejtetten a lényünkben: ez a belső harmónia zenéje. Létezik egy zene a külső szférában is - a csillagok, a bolygók harmóniája; a létezés egésze olyan, mint egy zenekar. Az emberi lények kivételével minden összhangban van egymással; minden egy hatalmas harmónia része. Ezért van annyi kecsesség a fákban, ahogy az állatokban és a madarakban is. Csupán az emberiség lett kellemetlen, és ennek az az oka, hogy fejleszteni próbáljuk magunkat; azon igyekszünk, hogy valamivé váljunk.

Abban a pillanatban, hogy a valamivé válás vágya megszületik, kellemetlenné válsz, kiesel az összhangból, mert a létezés csupán azt akarja, hogy legyél; a valamivé válás egyfajta láz az elmében. Az emberi lények sosem elégedettek. Ez az elégedetlenség teremti a kellemetlenséget, mert az emberek tele vannak panasszal, csak panasszal és semmi mással. Az emberek ezt akarják meg azt akarják, és sosem elégedettek; ha megkapják, akkor többet akarnak. A "többet" állandósul, az elme folyton többet és többet kér. A valamivé válás emberi betegség.

Abban a pillanatban, hogy eldobod ezt a vágyat, hirtelen meghallod a zenét. És amikor az a zene szétárad, végigáramlik benned mindenütt, azután túlcsordul rajtad másokhoz, megosztássá válik. Ez a buddhák kegyelme. Tele vannak belső zenével, harmóniával, és a harmónia túlcsordul más embereket is elér."

(Osho)


2009. március 17., kedd

A hastánc dicsérete

Kevés olyan tevékenységet ismerek, ahol nőbb a Nő, mint tánc közben. Főként, ha ez ráadásul kifejezetten női tánc. Hol szelíd, hol vad, hol lágy, hol dinamikus, telis-tele a legkülönfélébb yin-es energiákkal. Jó nézni és még jobb részt venni benne! Vannak itt szemtelenül fiatalok, feszes bőrrel és izmokkal és vannak anyukák (ők vannak többen), sokatmondóan kerekedő csípővel és asszonyosabb, de egyáltalán nem kevésbé szép mozgással (sőt:-)). Mindeneki bátran megmutatja a hasát, itt nem téma a szülési csík vagy a lötyögőbb bőr, pedig van belőlük elég: tánc közben túlzás nélkül mindenki gyönyörű! Csillog a lányok szeme, tekerik és rázzák és senkit nem érdekel, kin hol van több vagy kevesebb. Van, aki minden alkalomra beöltözik, pusztán örömből, ünnepli a táncot, a másfél órát, ami róla szól. Felveszi a libbenő szoknyáját és a csilingelős kendőjét, kibontja a haját, sminket tesz fel és még egy nagy, sokköves gyűrűt is húz az ujjára. És van, aki egyszerűen cicanadrágban és haskivillantós pántos pólóban érzi jól magát. Judit, a szőke, fürtöshajú, 50 körüli tanárnőnk bekapcsolja a zenét, nevetve közénk penderül és energikusan belendül, mi pedig mosolyogva próbáljuk követni, pedig nem egyszerű...

És táncolunk, mi Nők.:-)


Krókuszok

Zsuzsa küldte tavaszi hangulatcsinálónak ezeket a szépségeket, köszönöm!:-)



Jelentem, én pedig itt tartok hétvége óta: virághagymák a földben, aztán majd meglátjuk, mi lesz velük... Ő például egy boglárkának készül.:-)


2009. március 15., vasárnap

Kreatív női önismeret

Örömmel jelzem, hogy a várva-várt önismereti foglalkozásaink programja sok-sok izgalmas témával és feladattal összeállt! Nagy lelkesedéssel és örömmel készül(t)ünk rá, szeretettel várunk mindenkit, akit megszólít a téma!:-) (Kattints a képre, hogy el tudd olvasni!)



(Budapestiek! A helyszín megközelíthető a Nyugati Pályaudvarról vagy Újpest városkaputól 25 perc alatt vonattal illetve busszal, ehhez mindkét esetben még 2 perc séta járul az iskoláig. Hétköznap félóránként indulnak járművek odafelé és visszafelé, este is.)

További információt szívesen küldök az érdeklődőknek e-mailben!

Köszönöm, hogy ma is benéztél!

Tina

2009. március 13., péntek

"Boldognak lenni...

... nem azt jelenti, hogy minden tökéletes,
hanem azt, hogy úgy döntesz, elfogadod a tökéletlenséget."


2009. március 12., csütörtök

Lassan hétvége! Vajon kertészkedünk...?:-)

Talán végre napos időnek nézünk elébe, ha hihetünk az előrejelzéseknek!:-) Nekem az első hétvégém lesz a kertben, ha így lesz. Vettem virághagymákat, begóniát, dáliát, boglárkát, madársóskát, lehet, hogy most kikerülnek a virágágyás szélére a földbe nyomva, hogy aztán leshessük együtt, vajon mikor dugják ki a fejüket...? A nappali ablakpárkányán pedig a tejfölös poharakba vetett kapor, rozmaring, bazsalikom, citromfű, oregánó és leander-miniatűrök a férjem kertszeretetét és lelkesedését dicsérik.:-)


2009. március 11., szerda

Ha csütörtök, akkor...

... szabad délután és este!:-) Én ezeket többnyire otthon töltöm, egy csésze teával, valami kosztümös filmmel vagy a scrapbook-kellékeim felett és a kicsi családdal, de előfordul - mert ezeket az alkalmakat igyekszem erre a napra előirányozni -, hogy barátnőzés történik, étteremben, kávézóban, moziban, színházban...

Egy fél nap minden héten, amikor biztosan rólam van szó.:-)


2009. március 10., kedd

Tavaszi zöldek

Nem bírok magammal, alig várom a "szoknyás időt" - még az is lehet, hogy pár napon belül, bár még csizmával, de végre újra esélyes a dolog!

Íme egy kis vidámító addigis, Nektek csináltam!:-) Három zöld ruhácska, három hangulat: egy hétköznapi, nappali városi, egy alkalmi-csillogós és egy hétvégi, romantikus sétákhoz...:-)

green

Te melyik Jane Austen hősnő vagy?:-)

Ha van kedved egy kis játékhoz...!:-)
(sajnos csak angolul)

I am Elizabeth Bennet!


Itt van a teszt!


(Update: szótáraztam néhány dolgot még és rögtön más jött ki... Megnyugodtam.:-))

2009. március 9., hétfő

And the winner iiiiiis...

ÁGI!:-) Ő kap tőlem meglepit a februári rendrakós kihívás után, nagy gratula!:-)
Ezúttal kolleganőm sorsolt egy általa nem ismert, számozott lista alapján, számbemondással.

11 lelkes rendrakó volt a múlt hónapban - akinek még kedve szottyan a tavaszi nagytakarításhoz, netán fotózni se felejt el közben, ne fogja vissza magát!:-)

Szép hetet kívánok mindenkinek!:-)

2009. március 6., péntek

Március a kertben

Gondoltam, elkél ebben a még esős borongóban egy kis vidámító kedvcsinálás...!;-)

Szóval amivel el lehet kezdeni a kerti munkákat a fagy elmúlta után, az például a tuják ültetése. Lehet díszcserjéket és sövényeket is telepíteni bátran, ha tényleg felengedett már a föld. Aztán ott vannak a törpecserjék és a rózsák, ezeket a hónap vége felé már vissza lehet metszeni, fel lehet frissíteni a földjüket. Ekkor a nyáron és ősszel virágzó évelőket is elültethetjük, akár tőosztással is. Egynyári futók magvait már március közepén kis cserepekbe ültethetjük, és egyéb egynyári virágokat a hó végén már kiszórhatunk, persze takarjuk be őket vastagon földdel és tartsuk nedvesen a magágyat, amíg a kis zöld hajtások ki nem dugják a fejüket!









Köszönöm, hogy ma is bekukkantottál!:-)

2009. március 3., kedd

És ahol még rend lett...!:-)

Két nagyon kedves barátnőm is meglepett még a februári kihíváshoz kapcsolódóan!:-)

Ági ezt írta:

"Kihívás... Tina, én megcsináltam... de se before-se after fotó... inkább bosszankodni szoktam, hogy a francba, én rendet rakok, aztán mindenki elfelejti tiszteletben tartani. Szóval, ez nekem állandóan kihívás, de ma végül is örülök, meg talán néhány napig a rendes ruhásszekrénynek:-)))
VISZONT! Ma Máté rendet rakott az íróasztalán:-).. komolyan, nem emlékszem, hogy ilyen mikor volt utoljára, dehát végülis kamasz..."

Szilvi pedig ezt küldte:



"
Kedves Tündérliget-szerkesztők :-DDD
Belső naptáram a rövid február miatt becsapva érzete magát, mikor hirtelen, 28-a után máris elseje lett.
Mivel általában mindent az utolsó pillanatban csinálok meg, éppen lecsúszva a februárról tudok csak eleget tenni a februári kihívásnak :-)
Sokakban él a tévhit, hogy ami a szekrény tetején van, az valahogy nincs is. Nem lépünk rá, nem kerül folyton a kezünk ügyébe, szóval olyan kellemes kis suvasztós hely. És aki az adott lakásban él, hajlamos nem észrevenni a szekrény tetején uralkodó káoszt. Szerintem sokszor hasznos lehet, ha úgy nézünk körül a lakásunkban, mintha először, idegenként lépnénk be oda. Ekkor már szerintem rögtön szembetűnnek az oda nem illő dolgok.
Nálunk a szekrény tetején főleg olyan dolgok lapultak, ami féltettem a gyerekektől: kölcsönkapott társasjátékok (khm-khm) és a gyerekek kreatívkodásához szükséges holmik: gyurma, festék, zsírkréták. Előbbieket visszaadom neked a jövő héten, utóbbiakat egy nagy papírdobozba tettem. Volt pár tönkrement, kiszuperált játék is, ezek a kukában landoltak ma.
A dolog szépséghibái:
- a rendes rész alatti kis polc, ami állandóan zsúfolt, hiszen azt sem érik el és olyan jó oda suvasztani (ígérem, ezt is elrendezem)
- muszáj egyelőre a szekrény tetején maradniuk a stúdióvakuknak, mert egyszerűen még nem találtam nekik biztonságos helyet
Köszönöm a jó kis feladatot, várom a többit!
Egy márciusi rendrakó :-D"

2009. március 1., vasárnap

Szép, napfényes tavaszi reggelt mindenkinek!:-)

Mintha az időjárás pontosan ismerné a naptárat...!;-) Tegnap már gyönyörűen sütött a Nap, remélem, ma is kibújik megint. Az utóbbi napokban egyre többször kukkantok ki a kertünkbe és türelmetlenül várom, mikor kezdhetek neki a növényeim köszöntésének és ápolásának. Határozottan ébredezőben vannak, kibukkant az olvadó hó alól a kis fügefánk "pongyolája" (férjem bebugyolálta egy régi nyári ruhámba télire:-)) és a kis sziklakerti növényekből pár máris zöld. Lesem az aranyesőnket, vajon idén mikor kezd majd bimbózni és mekkorát fog nőni? És ott van a szintén tavaly ültetett, ajándékba kapott tulipánfánk, amitől idén már több szépséges virágot is várunk.:-)



Arra gondoltam, hogy borítsuk együtt virágba a Ligetet, pontosabban mindenki a saját kis "ligetét", ott, ahol ő gondolja! Várom sok-sok saját virág és növény képét, mindet felteszem, gyönyörködjünk bennük együtt!:-)

A kihívás: Azért ennyire nem egyszerű...!;-D Ugyanis a szépséges fotóknak nagyon fogok örülni (és szerintem itt mindenki), de a kihívás szempontjából ezúttal csak bokor- vagy fa-ültetés ér! Ha van kerted, akkor egyel több cserje biztosan elfér, valami, amit már régen szerettél volna még a többi közé, de eddig még nem került rá sor...? Vagy valami egzotikus különlegesség...? Esetleg egy olyan növény, ami a nagymamád kertjében volt, szeretted, örömmel emlékszel rá, de Nálad még nincsen...? Egy szeretett, de kiöregedett, régi gyümölcsfa utánpótlása...? Bármi lehet!:-)

Akinek nincs kertje, ne búsuljon, a dolog ugyanis nehezedik:-P: válassz egy parkot, egy közterültet a közelben és ODA ültess Magadnak és egyben mindenki másnak egy kis fácskát vagy bokrot!:-) De persze erkély vagy balkonláda is számít, ha van rá lehetőség.

Munkára fel, tündér-kertészek és mindenkinek egy csodaszép tavaszt kívánok!:-)